Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Múltamon merengve

2011.03.17

Ember lettem, magyar s tiszta,

Nem lehettem publicista,

Túl sok volt a hazug pofon,

S nem űzhettem mesterfokon.

 

Megpróbáltam, hátha talán,

Igaz szó teremhet a fán,

De az a fa régről férges,

A magamfajta ellenséges.

 

Akartam én tisztán látni,

Nemzetünket megformálni,

Igaz hittel, bátorsággal,

Ölelkezni szabadsággal.

 

Nem kellettem, mert az élet

Itt is rejtett néhány férget,

Továbbálltam, hitem hordva,

Sorsom által felpofozva.

 

Lettem én hát munkásember,

Dolgoztam oly emberekkel,

Kiknek létük rossza jutott,

Kiknek létük jót hazudott.

 

Hittem, egyszer kikerülök

Onnan és majd elmerülök

Gondolatomban s az élet

Furcsaságán nevetgélek.

 

Segíteni másnak búján,

Csiszolni a sarkantyúján,

Hadd haladjon sorsa végre,

Irányt adni életébe.

 

Erre vágytam, és még magam

Megtaláljam új utamban

Jövőmet és minden szépet,

Istentől csak ennyit kértem.

 

Szolgálom most kis falumat,

Sorsom mindig utat mutat,

S nem kesergek álomképről,

Emlékeken réges-régről.

 

Koromsötét éjjeleken,

Mikor a Nap nincs már jelen,

Csillagok közt írogatok,

Apró fényben gondolatot.

 

Talán egyszer messzi távol,

Mikor létem elhalványul,

Lesz majd szem, mely olvasgathat,

Lesz majd kéz, mely fellapozhat.

 

S lesz majd lélek, kinek szavam,

Visszacseng majd minduntalan,

Vigaszt talál dalaimban,

S engem álld majd gondolatban.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.